A segesvári szórványkollégium, a Gaudeamus Ház nemcsak az iskolát, az anyanyelvi nevelést szolgálja, hanem a város magyarságának művelődési központjaként is vonzza az érdeklődőket. A múlt héten Segesvár egyik közismert, megbecsült lakosát köszöntötték. Kolozsvári József szalmaképeit állította ki a Gaudeamus Házban, a teremben pedig népes közönség előtt mutatták be A rózsák felelőse című verseskönyvét (Impress Kiadó, Marosvásárhely, 2009). A Gaudeamus Házban elkészült a színpad, amelynek faanyagát Antal István parlamenti képviselő ajándékozta. Bölöni Domokos, Kolozsvári József kötetének szerkesztője annak örül igazán, hogy Segesvár és környékének magyarsága ezentúl nem lesz kitéve a hivatal packázásainak, felgyorsulhat önszerveződése, s az egyházak gyülekezeti helyiségei mellett egy ilyen „világi” találkozóhelye is van immár. Bölöni az értelmes élet példáját látja Kolozsvári sorsában: mindannyiszor képes volt megújulni, tanult szakmája mellett olyan tevékenységet talált magának, a szalmaintarziás képek készítését, ami rendkívül türelempróbáló ugyan, de annál hálásabb, hiszen képeit messze földön keresik. Novemberi vándorülését a Gaudeamus Házban tartja a marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör. /Büki S. Mihály: A magyar művelődés segesvári szentélye. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./
2009. november 14.
Az utóbbi időben Bölöni Domokos évenként előáll egy új kötettel. Legújabb gyűjteménye /Elindult a hagymalé, Impress Kiadó, Marosvásárhely/ szintén rövidpróza, de elüt az előzőtől, nem novellák és karcolatok ezek az újabb írások, inkább vallomások, visszaemlékezések, szociográfia és történelem együtt. Mindegyikben ott van a szerző féltő aggodalma a közösség iránt, melyből vétetett: a család, a szülőfalu, a tágabb szülőföld, Erdély. Szépírói igénnyel megírt valóságirodalom, minősítette a könyvet Gábor Attila. Bölöni Domokos gondjainak „fészke” a küszködő szülőfalu: a földművelés nem kifizetődő, a falu népe kiöregedett. Jönnek az idegen vevők a földre. Fél évszázad alatt másodszor húzzák ki a falu népének lába alól a földet! A megoldás a szerző szerint: kitartani, kivárni: „Erdély azoké is lesz s marad, akik nyomorúságát is vállalják, talán. Hát nem adom el a földet, urak. ” A szerző szóvá teszi, hogy bizony rosszul sáfárkodunk a ránk hagyott örökséggel. A Hangya Szövetkezetnek nemcsak a történetét kellene megírni, hanem tevékenysége sok tekintetben követendő példa lehetne ma is. /Gábor Attila: Vallomás a szülőföldről. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./
